"a nagy átvilágítás"
Háziorvos ügyben családommal olyan lépésre kell szánjuk magunkat, mely
hasonlóan rizikós, mint bekötött szemmel átszaladni az úton.
Háziorvost váltani ugyanis úgy, hogy nincsenek más orvosokról hallott
ismereteink, tapasztalataink,ismerősök által ajánlott neveink, öngyilkos
akció. Ezt a rizikót szeretnénk csökkenteni ezzel az oldallal és segítséget
kérni az idelátogatóktól. Őszinte véleményeket, megtörtént eseteket
háziorvosokkal kapcsolatban -jókat és elrettentőeket- felemelőket és
elgondolkodtatókat. Talán közöttük lesz az a lakóhelyünkhöz közel praktizáló
háziorvos, akiről olyan pozitív bejegyzéseket olvashatunk majd az
idekattintók "tollából" ami meggyőz minket: érte érdemes váltani és vállalni
egy ilyen procedúrát és aki fel tudná venni kis családunkat a már meglévő
betegei "csapatába".
Természetesen a személyiségi jogokat megőrizve és a jóérzést mindvégig szem
előtt tartva, nem mocskolódva várjuk a bejegyzéseket, ahogy korábban már
írtuk, a fórum megfelelő rovatába. Pozitív véleményt akár az illető orvos
nevével is, hisz legyen ismert minél szélesebb körben az, ha valaki
munkájával kivívta páciensei megbecsülését. (Persze Dr. House óta tudjuk,
nem biztos hogy az a jó orvos, aki bájosan mosolyogva egy merő
szimpátia-bomba de az élet nem film és fordítva.)
Ez az oldal amellett, hogy reményeink szerint a személyes problémánkra segít
megoldást találni, másoknak is okulására szolgál. Láttam orvosajánló,
orvosokat véleményező oldalakat, de kifejezetten háziorvosokkal , nem
lebecsülendő munkájukkal, hozzáállásukkal foglalkozót-" háziorvos-keresőt"-
azt hiszem, nem.
Szokták mondani háziorvos az lesz, aki másra nem volt jó. Nem elég
rátermett, ambiciózus , hogy "komoly" szakorvos, sebész, netán kutatóorvos
legyen. Biztos van benne némi igazság is, de háziorvosnak lenni talán még
összetettebb, átfogóbb tudást, empátiát, diagnosztikai képességet igénylő
feladat, mint egyéb más részei az orvoslásnak.
Rövidebbre fogva a felvezetőt, "vitaindító" gyanánt álljon néhány gondolat
és történet családunkkal és jelenlegi háziorvosunkkal kapcsolatban
az én háziorvosom címszó alatt >>